A barátságról

"A Barátságról"

 

Vasárnap késő este végeztem a munkahelyemen. Néhány óra alvás után ébredtem a megtervezett, ruganyos hétfői napomra.

 

A TERV: 

 

A reggeli autószerviz után készülődni fogunk a szerdai és a szombati jelmezes könyvbemutatóra a barátnőmmel, aki a fiaim rajztanára, a színdarabunk kitalálója és az egyik főszereplője is. Ez ki fogja tölteni a teljes napunkat. Este egy kétórás munka után hazaviszem őt Szlovákiába, és tíz-tizenegy óra tájékán már itthon is vagyok, Bécsben! 

 

A VALÓSÁG:

 

A szervizben összeomlott a számítógépes rendszer. Ojjé! Másnapra kaptam időpontot. Hm... Hogyan oldom meg az esti szlovákiai utat?!

Hazamentem, hogy előkészítsük a könyvbemutatóhoz tervezett segédanyagokat. Azonban egy váratlan telefonhívás átírta a napomat. A fiamat az iskolából a baleseti kórházba kellett vinnem! Csuklótörés, gipsz. Ah! A fél napunk oda! 

Mivel a jobb keze sérült, a segédanyagok megrajzolásában nem tudott segédkezni. A munkával belecsúsztunk az estébe. 

Nyolc órakor még maradtak az alábbi nehézségek:

 

Az autómmal a szerviz nélkül nem tanácsos a ránk váró 300 km megtétele.

Az esti munkám még mindig nincs elvégezve.

... és Szlovákiából még vissza is kell érnem, épségben.

 

Ekkor azonban bekapcsolt a BARÁTSÁG és a SEGÍTŐKÉSZSÉG:

 

BARÁTNŐM kérés nélkül eljött velem a munkahelyemre segíteni, hogy hamarabb végezzek. 

Egy BARÁTOM kérés nélkül felajánlotta az autóját, hogy azzal hazavihessem a barátnőmet.

Lányom, aki nemcsak gyermekem, hanem KÜLÖNLEGES BARÁTOM is, tudtom nélkül megkérte az autóját kölcsönadó barátunkat, hogy a biztonság kedvéért utazzon velem, és visszafelé vegye át tőlem a vezetést, ha a fáradtság eluralkodna rajtam. (Lányom tudja, hogy segítséget nem szoktam kérni.)

Egy BARÁTNŐM révén, aki vendégszeretetemet élvezi és megtisztelt a barátságával, gyermekeim éjszakára nem maradtak egyedül. 

 

Éjjel fél 11-kor indultunk a munkámat elvégezni, majd onnan Szlovákiába és vissza Bécsbe. A hazaúton jól jött a segítség, mert a fáradtság ólomsúlyként nehezedett a szemhéjamra. Csak több megállóval tudtam volna épségben hazaérni. Így azonban hajnali négy órakor beléphettem a lakásom ajtaján, és még 3 óra alvás-időm is maradt!

 

BÜSZKE VAGYOK arra, hogy ismerhetem azokat a csodálatos embereket, akiket így nevezek: a BARÁTAIM. Közülük mutattam be néhányat. Igazi, értékes, tiszta lelkű és szívű EMBEREK! <3